November 7-én, szombaton kezdődik az M3 metró felújításának harmadik, belvárost érintő üteme, a metróvonal Nagyvárad tér és Lehel tér közötti szakaszának teljes lezárásával.
2017 őszén kezdődött el Budapesten az M3 metró vonalának a felújítása. Az elsőként elkészült északi szakaszt 2019 tavaszán adták át, október 22-én pedig megindult a forgalom az elkészült déli szakaszon is. November 7-étől, szombattól tervezetten másfél évig a Lehel tér és a Nagyvárad tér között folytatódik a metrórekonstrukció; az északi és déli után ez lesz a felújítás utolsó nagyobb etapja. Az eltelt három évben a BKK a metrópótló buszokkal, valamint az aktuálisan lezárt metrószakaszt elkerülő, alternatív irányokba nyújtott többletkapacitással pótolta a metró kiesését.
A Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti szakasz lezárása idején az M3-as metró hétköznap és hétvégén is Újpest-központ felől a Lehel térig, Kőbánya-Kispest felől pedig a Nagyvárad térig jár. A kimaradó szakaszon metrópótló busz közlekedik majd, a csúcsidőben 45 másodpercenként indulva. A Lehel tér és a Nyugati pályaudvar között emellett a metrópótló busz közlekedését sűríti hétköznapokon a legforgalmasabb időszakban az M14-es jelzésű busz, amely elsősorban a 14-es villamossal érkező utasok belvárosba történő eljutását segítve a Lehel téren a villamosvégállomás melletti buszmegállóból indul. A pótlóbuszok gyorsabb haladását, előnyben részesítését a teljes vonalon forgalomtechnikai módosítások – például buszsáv – segítik majd, továbbá egyes végállomásokon és fontosabb csomópontokban esetleges torlódások vagy járatsűrítési igények esetén forgalomba állítható tartalékbuszok is várakoznak majd.
A közúton közlekedőknek novembertől a pótlóbuszok útvonalán, azaz a Váci út–Lőportár utca és az Üllői út–Könyves Kálmán körút csomópontok között, a Váci út–Nyugati tér–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút–Astoria–Múzeum körút–Kálvin tér–Üllői út nyomvonalon kell jelentősebb változásokra készülni.
- A Váci úton a Lőportár utca és a Ferdinánd híd között mindkét irányba, a Csanády utca és a Nyugati tér között csak a pályaudvar irányába buszsávot jelölnek ki a parkolósáv helyén, így a várakozóhelyek ideiglenesen megszűnnek. A Nyugati téren jelenleg is érvényben lévő forgalmi rend nem változik.
- A Bajcsy-Zsilinszky út Nagykörút és Alkotmány utca közötti szakaszára a Nagykörút felől nem lehet majd behajtani, így a Szent István körúton érkezők csak kerülővel, a Podmaniczky utcán át érhetik azt el. A Stollár Béla utca forgalmi iránya a Bajcsy-Zsilinszky út és a Bihari utca között megfordul, biztosítva a Markó utca Bajcsy-Zsilinszky úthoz csatlakozó szakaszának elérhetőségét.
- A metrópótlás a legjelentősebb hatással a Kiskörút közlekedésére lesz: az Andrássy út és a Kálvin tér között mindkét irányba buszsáv vezet majd, így a többi közlekedő számára 1-1 forgalmi sáv marad csak meg. A Bajcsy-Zsilinszky úton már a Szent István Bazilikát követően megszűnik az egyik Deák tér irányú forgalmi sáv, az Andrássy úton pedig a Jókai tértől buszsáv lesz az egyik forgalmi sáv helyén az Erzsébet tér felé. Az Andrássy út torkolatában a sávkiosztás is változik.
- A Károly körútról a Kossuth Lajos utcába, jobbra kanyarodó forgalom és a metrópótló buszok szeparálása érdekében a Károly körúton a Gerlóczy utcától – jelzőlámpás forgalomirányítás segítségével – helyet cserélnek a sávok: a belső sáv lesz a buszsáv, a külső sávon haladthat a többi közlekedő. Az Astoria Károly körút felőli oldalán a villamosperon melletti szakaszon megszűnik a buszsáv, így egyenesen és jobbra is tovább lehet majd haladni, azonban az egyenesen továbbközlekedőknek sávot kell váltaniuk az autóbuszforgalom akadályozása nélkül. Ugyanitt a kerékpárral közlekedők eltérő ütemben kapnak majd szabad jelzést. Az Astoria csomópont másik oldalán, a Múzeum körút torkolatában az autóbuszok kapnak eltérő ütemű szabad jelzést, hogy az utasok fel- és leszállása után időben át tudjanak haladni a főcsomóponton.
- A Múzeum körúton a külső forgalmi sávokat buszsávvá alakítják át. A Kálvin téren a Múzeum körútról az Üllői útra forduló két sáv közül az egyik szintén buszsáv lesz. A Vámház körút torkolatában a Lónyay utcától kezdődően változik a sávkiosztás, a Múzeum körút felé csak egy egyenes továbbhaladást biztosító sáv marad.
- Az Üllői út elején mindkét irányba buszsávot jelölnek ki. A megnövekedő gyalogos forgalomra való tekintettel a Nagykörút irányú oldalon kiszélesítik a járdát, ezért megszűnik az Üllői útról egyenesen a Kecskeméti utca felé, illetve balra a Vámház körút felé vezető sáv. Ezért aki a Szabadság híd vagy az V. kerület felé szeretne továbbhaladni, annak érdemes a Közraktár utca–Csarnok tér–Vámház körút útvonalat választania.
- Az Üllői út további szakaszain a külső forgalmi sávok szintén buszsávok lesznek, többek között a Szentkirályi utca és a Nagyvárad téri jelenlegi kerékpársáv helyén is, már november 2-ától.
- A Nagyvárad téren október 23-án, pénteken megszűnik az ideiglenes buszforduló, helyette új létesül a Delej utcánál. A Nagyvárad téri buszforduló megszűnésével újra két sávon lehet balra kanyarodni az Üllői útról a Haller utcába, az Üllői úton azonban csak két sáv lesz egyenesen járható. Fontos változás továbbá, hogy mind a Nagyvárad téren, mind az Üllői út Könyves Kálmán körútig tartó szakaszán megszűnik az ideiglenes kerékpársáv.
Az M3-as metróvonal pótlása által jelentősen érintett útvonalak, különösen a Kiskörút használata helyett a BKK az autóval közlekedőknek javasolja elkerülni a belvárost. Kerülőútként elsősorban a Hungária körgyűrű ajánlott, emellett érdemes megfontolni az alsó rakpartok használatát is. Az Erzsébet híd–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út tengelyt érdemben nem érinti a metrópótlás, ez az útszakasz az eddigiekhez hasonló módon lesz használható.
(fotó: Kemény Máté)
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.
