Budapesten a buszsávot jogosulatlanul használó autósokra vadásztak a rendőrök három napon át. Megvannak az eredmények.
A fővárosi háromnapos buszsávtisztító akcióban 158 közlekedővel szemben intézkedtek a rendőrök. A buszsáv jogosulatlan igénybe vétele miatt 115 intézkedést hajtottak végre: 104 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 3 közlekedővel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek, 8 alkalommal pedig figyelmeztettek. Egy buszmegállóban parkoló autót elszállítottak, – a tulajdonosnak a bírság mellett a szállítás és a tárolás költségeit is állnia kell. Egyéb szabálytalanságok miatt további 31 alkalommal helyszíni bírságot róttak ki, két szabálysértési feljelentést tettek, 7 esetben pedig közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök.
Sok autós próbálkozott különféle kifogásokkal mentegetni magát, kevés sikerrel, mert a rendőrjárőrök naponta többször hallhatják ugyanazokat a kifogásokat, a mentegetőzés logikája mindenkinél hasonló. Ezek voltak a leggyakoribb szövegek:
„Be akartam sorolni, de nem engedett be a többi autós.”
„Egy címet keresek ezen a szakaszon. Tudnának segíteni?”
„Sürgősen találnom kell egy WC-t!”
„Éppen itt akartam lekanyarodni.”
„Elnézést, ez buszsáv? Nem vettem észre.”
„Soha nem követtem el semmilyen szabálytalanságot, igazán lehetnének elnézőek.”
„Bocsánat, nem vagyok idevalósi.”
„Na és? Ez is csak egy szabálysértés.”
A fővárosi autóbuszok számára kialakított, 80 kilométernél is hosszabb buszsáv a több mint 200 járat többségének, napi több százezer utasnak segít az akadálytalan közlekedésben és a gyorsabb eljutásban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ennek érdekében továbbra is folyamatosan végzi az ellenőrzéseket a főváros főbb közútjain, a szabálytalanul közlekedőkkel szemben intézkednek.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.