2023.08.07, 08:50
Tolatva ütötte el a gyalogost

Elsodort egy idős nőt, majd a lábán is áthajtott egy figyelmetlen idős sofőr.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolt meg az ügyészség egy 72 éves férfit, aki tolatáskor súlyos sérüléseket okozott a falubelijének. A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyészének vádirata szerint a vádlott 2022. január 5-én nappali látási viszonyok között hátramenetben indult el autójával a lakóhelyén, mert a mögötte merőlegesen betorkolló utcába kanyarodva kívánt megfordulni. A visszapillantó tükörbe tekintve látta, hogy a jármű mögött több járókelő tartózkodik, ennek ellenére folytatta a manővert. A férfi az autójának jobb oldalával elsodort egy 76 éves nőt, aki a földre zuhant, a gépkocsi jobb hátsó kereke pedig átgördült a bal lábszárán.

A baleset következtében az idős sértett olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy több hetes kórházi kezelés és műtéti beavatkozások után sem gyógyult meg teljesen. A baleset oka az volt, hogy a vádlott megsértette a KRESZ azon rendelkezését, amely szerint járművel hátramenetet végezni csak úgy szabad, hogy az a többi jármű és az úttesten haladó gyalogosok közlekedését ne akadályozza. Ha a személy- és vagyonbiztonság megkívánja, a hátramenethez a járművezetőnek irányító személy közreműködéséről is gondoskodnia kell. A járási ügyészség vádat emelt a férfi ellen, amelyben pénzbüntetés kiszabását, valamint közúti járművezetéstől eltiltását indítványozta, figyelemmel arra is, hogy a szakértői vélemény szerint a férfi a biztonságos járművezetésre alkalmatlan. Az ügyben a Pásztói Járásbíróság dönt.

A kép a helyszíni szemlén készült a gépkocsiról.

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.

...
2025.01.20. 18:13