Konvojos felvonulással adózott a Magyar Közút a munka közben elhunyt kollégák emlékének.
2000 óta 21 közútkezelő hunyt el munkavégzés közben, többnyire figyelmetlen autósok miatt. Az ő tiszteletükre kedd reggel 21 járműből álló konvoj indult a Magyar Közút szigetszentmiklósi mérnökségéről az M0-s autóút alacskai pihenőhelyéig. A társaság az évek óta folyamatosan napirenden tartott közlekedésbiztonsági kampányát a mai nappal „Közutasokkal vagyok, lassítok!” néven folytatja.
Néhány évvel ezelőtt az M7-es autópálya Siófokhoz közeli részén, a töreki pihenőben alakítottak ki egy emlékhelyet azon közútkezelőknek, akik munkavégzés közben hunytak el. Azóta a kopjafa melletti réztábla betelt a közutas dolgozók neveivel. Alig egy hete helyezték ugyanis örök nyugalomra a Közút 41 éves makói munkatársát, aki néhány hete hunyt el az M43-as autópályán egy tragikus balesetben. A Magyar Közút 2018 tavaszán döntött úgy, hogy a fizikai, technikai védelem mellett egy kommunikációs kampányt indít „Biztonságunk az Ön kezében van!” címmel. Azóta is folyamatosan kommunikálnak az úton dolgozók védelmében.
Az elmúlt években számos fejlesztést és technikai módosítást hajtott végre a Magyar Közút a munkaterületek kialakítása kapcsán. Ma már nincs olyan munkavégzés pályán, ahol ne lenne kint energiaelnyelővel felszerelt teherautójuk, amivel az ott dolgozókat védenék. Több új, ledes, nagy fényerejű eszközzel szerelték fel a járműveket, sőt, Európában is egyedülálló módon olyan önlerakó és felszedő előjelző rendszereket használnak, amelyekkel a kamionok fölé tudják kinyújtani figyelmeztető jelzéseiket.
A gyorsforgalmi munkaterületek térségében általában két lépcsőben, első körben 100, majd 80 kilométer/órás sebességkorlátozást vezetnek be a munkaterület előtt, hogy lassítsák a forgalmat. Ezt a leállósávon lévő előjelző eszközeikkel, táblákkal és a pályák felett található digitális kijelzőkön is előre jelzik. Ha ez nem lenne elég, akkor a munkaterület kezdetén egy teherautó, energiaelnyelő modullal és számos fényjelző eszközzel felszerelve figyelmezteti ismét az autósokat. A szakemberek arra is figyelnek, hogy a munkaterületet védő teherautó távol legyen a konkrét munkavégzés helyszínétől. Erre azért van szükség, mert a tapasztalatok szerint a legtöbb baleset a munkaterületek kezdeténél van.
Az elmúlt évek tragikus baleseteihez hasonló események a közútkezelő szerint elkerülhetőek, ha a sofőrök mindig az útra és a vezetésre koncentrálnak, komolyan veszik és betartják az ideiglenes sebességkorlátozásokat, előjelzéseket. Még percekben sem mérhető az az előny, amit egy munkaterület mellett száguldva érnek el az autósok, cserébe emberéletekkel játszanak. Éppen ezért a Magyar Közút a jövőben „Közutasokkal vagyok, lassítok!” néven folytatja közlekedésbiztonsági kampányát.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.