A rendőrautóval összeütköző miskolci ámokfutó ellen emeltek vádat - videóval.
A Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye szerint a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak, maradandó fogyatékosságot okozó közúti veszélyeztetés és a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járásbíróságon. A vádirat szerint a 21 éves férfit 2022 márciusában Miskolcon, a közúti ellenőrzést végző rendőrök meg akarták állítani, aki miután ezt észlelte, kivonta magát a rendőri intézkedés alól, és a gépjárműve sebességét fokozva, több közlekedési szabályt is megszegve menekülni kezdett. Az intézkedő rendőrök egyike felismerte a gépkocsiban azt a járművet, amelyet egy hónappal korábban megállásra intett, azonban a sofőr akkor kikerülve a hivatalos személyt, elhajtott a helyszínről.

A vádlott – érvényes vezetői engedély nélkül – a megengedett 50 km/óra sebesség helyett hozzávetőleg 120 km/óra sebességgel közlekedett egy lengyel forgalmi rendszámú személygépkocsival, amellyel az üldözésébe bekapcsolódó, szintén megkülönböztető fényjelzést használó, szemből érkező rendőrautónak – a záróvonalat átlépve – frontálisan nekiütközött. Ezután a férfi a járműből kiszállva – segítségnyújtás nélkül – az út menti füves területre futott. A baleset következtében a szolgálati autóban utazó két rendőr és az elkövető egyik utasa súlyos sérüléseket, míg a másik utas könnyű sérülést szenvedett.

A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy amennyiben a – jelenleg is letartóztatásban lévő – vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, a bíróság halmazati büntetésül ítélje nyolc év börtönbüntetésre és hat évig tartó közúti járművezetéstől eltiltásra.

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.