Két év alatt két és félszeresére nőtt a hazai zöld rendszámos autók száma.
Májusban átlépte az 51 ezret, ezzel 2020 óta két és félszeresére nőtt a zöld rendszámmal ellátott autók száma Magyarországon – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A mai elképzelések szerint a közlekedés a teljes emberi-technológia eredetű szén-dioxid-kibocsátás ötödéért felel. Steiner Attila energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárt megjegyezte, hogy a kormány az elektromos személygépjárművek vásárlását az elmúlt években közel 20 milliárd forinttal segítette. Ennek is köszönhető, hogy a zöld rendszámos autók száma 2020 májusában elérte a 20 ezret, mára pedig már az 51 ezret is meghaladta. A statisztika szerint a zöldrendszámosok több mint fele tisztán elektromos üzemű. (Magyarországon megközelítőleg 4 millió személyautót tartanak nyilván). Az állami támogatások által az elektromos autók mellett nőtt az elektromos robogók és az elektromos rásegítésű kerékpárok piaca is – ez utóbbiak vásárlásához minden hónap első felében lehet pályázni támogatásra.

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.