2022.05.05, 08:59
Pénteken rajtol a Giro d’Italia

A kerékpárverseny kapcsán számos útszakaszon számíthatnak a közlekedők időszakos útlezárásokra.

Május 6-án Magyarországon startol az országúti kerékpársport olasz körversenye, a Giro d’Italia. A háromnapos verseny útvonalán több órányi teljes útlezárásokra számíthatnak a közlekedők. Május 6-án, pénteken a Budapest-Székesfehérvár-Visegrád útvonalon, május 7-én, szombaton Budapest belvárosában, míg május 8-án a Kaposvár-Nagykanizsa-Balatonfüred útvonalon. Az országos utakat érintő forgalmi helyzetről érdemes lesz még utazás előtt tájékozódni a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál.

A Magyar Közút szakemberei felhívják a figyelmet, hogy a kerékpárosok érkezése előtt a verseny előírásai szerint közel 3 órával már le kell zárni az érintett szakaszokat. Ezért a hétvége alatt, aki teheti, kerülje el a verseny útvonalának térségét, az érdeklődőknek pedig érdemes arra készülni, hogy a rajt és cél helyszíneken, illetve azok közelében a parkolás is több időt vehet igénybe. A szurkolói helyszínek, pontos útvonalak és a lezárások tervezett ideje elérhető az esemény hivatalos weboldalán, ezen a linken: https://www.girohungary2022.hu/utvonal/lezarasok/

A Magyar Közút az alábbi fontos részletekre hívja fel az esemény kapcsán a közlekedők figyelmét:

–          Visegrádon a befutó helyszínét csak gyalogosan lehet megközelíteni, ami a komptól számítva egy órát is igénybe vehet.

–          A 71-es főúti versenyszakaszokat érdemes a Balatoni Bringakörön megközelíteni.

–          Pénteken Budapestről Dunaújváros, illetve Székesfehérvár, valamint Szentendre irányában a szokásosnál is nagyobb torlódásra kell számítani.  Ezen a napon az M0-s autóút déli szakaszán egyes csomóponti ágak is lezárásra kerülnek, mely szintén torlódást okozhat.

–          Budapestről Nagymarosra különvonat közlekedik pénteken, ahonnan komp viszi át a nézőket Visegrádra. A komp gépjárműveket nem szállít a befutót megelőző időszakban. Tihanyba vasárnap a komp szintén csak nézőket szállít a versenyt megelőzően. További információk ezzel kapcsolatban a MÁV, valamint a BAHART honlapján érhetőek el.

–          Pénteken Budapesten a verseny útvonalán már 10 órától megkezdődnek az útlezárások. Itt érdemes a BKK Infó oldalát figyelemmel követni.

–          Vasárnap Kaposváron a verseny útvonalán már 10 órától megkezdődnek az útlezárások.

–          A lezárások idején az M1-es és M7-es autópálya egyes szakaszai terelőútként is üzemelnek.

A társaság arra kéri a közlekedőket, hogy a Giro d’Italia versenyszakaszairól még indulás előtt tájékozódjanak. Az ideiglenes korlátozásokhoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

Obb 30ev

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.

...
2025.01.20. 18:13