Mintegy kétmillió forint bírságot szabott ki közúti ellenőrzésen a közlekedési hatóság a szabálytalanságon ért busz-, és teherautó sofőröknek.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az április eleji országos busz-, és teherautó ellenőrzési akcióban a több mint 1500 megállított járműből 141 személy- és áruszállítót ért szabályszegésen a közlekedési hatóság. Kilenc teherautó műszaki hiányosságok, közlekedésbiztonsági kockázatok miatt nem folytathatta útját, négynek a forgalmi engedélyét is érvénytelenítették.
A kormányhivatalok ellenőrei a járművezető, a rakomány és a gépjármű alkalmasságát igazoló dokumentumokat vizsgálták április 5-7. között; az ECR (Euro Controle Route) nemzetközi akció részeként ellenőrizték a jármű és rakománya súlyát, utóbbi rögzítésének megfelelőségét is. Az ITM közlése szerint a leggyakrabban, hatvankétszer a vezetési és pihenőidők betartásával, adminisztrációjával kapcsolatos szabályszegéseken érték a teherautó- és buszvezetőket.
Hasonló nagyságrendben fordultak elő műszaki-közlekedésbiztonsági hiányosságok is: a külföldi honosságú járműveket nagyobb arányban marasztalták el, mint a hazaiakat. A leginkább kirívó esetben egy Vas megyében feltartóztatott teherautó pótkocsijának alváza az erős rozsdásodás miatt mindkét oldalon deformálódott, megrepedezett, helyenként el is tört. A járművet balesetveszélyessége miatt azonnal kitiltották a forgalomból.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.