2022.04.10, 11:10
Hamarosan visszatérnek az oroszlánok

Az utolsó simításokat végzik a restaurátorok a Lánchíd pesti hídfőit díszítő kőoroszlánokon.

A budapesti Lánchíd híres kőoroszlánjai egyenként több mint tíztonnát nyomnak. A helyszínről elszállított szobrokat megtisztították, kijavították, a hiányzó részeiket pedig pótolták, így előreláthatólag az ősszel megszépülve térhetnek vissza a helyükre. Az újpesti műhelyben dolgozó szakemberek különleges, kőkiegészítő habarccsal kijavították a feltárt hibákat, valamint szénszálas csapok alkalmazásával visszaillesztették, illetve újraépítették az elkopott vagy kitört fogakat. A különálló, nagyobb darabokkal majd később, a hídnál egészítik ki a szobrokat.

Fontos, hogy a restaurátorok csak olyan részeket pótoltak, amelyek korábban is bizonyíthatóan léteztek. Nem építettek be tehát olyan fogat, amely eredetileg nem volt a szobor része. A koncepcióhoz tartozott az is, hogy az oroszlánok felszínéről nem tüntették el az idő valamennyi nyomát. Megtartották például azokat az apró gödröcskéket, amelyek a mészkő felületén az elmúlt 170 esztendőben természetesen keletkeztek. Ezért a javítások és pótlások elvégzése után a restaurátorok kéziszerszámokkal alakították ki a szobrok felszínének – eredetivel megegyező – szerkezetét. A műhelyben végzett munkák utolsó állomásaként a restaurátorok most patinázást végeznek, vagyis mélyítik a nemrég beépített részletek színét, hogy azok tökéletesen illeszkedjenek a szobrok eredeti anyagához.

A szakemberek a budai oroszlánok restaurálásához is nekiláttak: megtisztították és fertőtlenítették a szobrokat, a hibák aprólékos feltárása ugyanakkor még nem ért véget. Miközben felmérik, milyen állapotban vannak a Lánchíd budai oroszlánjai – megvizsgálják, hogy a szobrok hol tartalmaznak idegen anyagot, kőbetétet vagy egyéb korábbi pótlásokat –, elkezdték eltávolítani a legmakacsabb szennyeződéseket. Mivel a mészkő a környezeti hatások miatt „elgipszesedik”, megköti a szennyeződéseket, a felszíne pedig elszíneződik, különleges, vegyszeres pakolásokat tesznek azokra a felületekre – például száj vagy a hajlatok környékére –, ahol a környezeti hatások nagyon sötétté tették az oroszlánok felületét. A budai oroszlánok megtisztításához orvosi lézert is használnak, hogy eltávolítsák a legmélyebben lévő, legmakacsabb szennyeződéseket. Ha ezzel végeznek, ugyanúgy járnak el, mint a pesti szobrok restaurálásakor: a szükséges megerősítések után elvégzik a hibatérképen megjelölt javításokat, és pótolják a hiányzó részeket.

2204 Lanchid Oroszlanok 1

A sóskúti mészkőből készült szobrokat több kőtömbből faragták, egy oroszlán három részből áll össze. A darabjaikra bontott pesti oroszlánokat még tavaly augusztus elején, ezt követően a budaiakat szeptemberben szállították el a hídfőkben lévő őrhelyeikről. A kőelemeket egyesével, toronydaruval emelték le a háromméteres gránittalapzatukról. Mire elkészül az útpálya, az oroszlánok is visszatérnek a Lánchídhoz. A szobrokat ugyanúgy három részben emelik a talapzatukra, majd ott, a munkaterületen illesztik és „ragasztják” össze őket homok, valamint a kiválasztott kötőanyag keverékével. A restaurátorok utolsó lépésként olyan végső felületvédelemmel látják el az oroszlánokat, amely késlelteti, hogy azok felületén újra szennyeződés jelenjen meg.

Obb 30ev

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.

...
2025.01.20. 18:13