Újraindul az közbringarendszer Kaposváron és fejlesztik a kerékpárút-hálózatot is.
Kaposvár meglévő 32 kilométernyi kerékpárútjához a tervek szerint 2022-ben további 14 kilométer épül. Az új utakkal az egyik cél, hogy több iparterülethez, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kaposvári campusához is egyszerűbben lehessen eljutni biciklivel, így a kerékpáros munkábajárást támogassák. A városban a korábban működő, „Kaposvári tekergő” névre keresztelt, 4 állomásos közösségi kerékpáros közlekedési rendszer 18 dokkolóállomással indul újra, ehhez a nyárra 170 elektromos rásegítésű kerékpárt vásárolnak, a járművek színére a kaposváriak szavazhatnak a kaposvardont.hu oldalon. A beruházásokra 905 millió forintot költ a város.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.