A Győri Audi ETO KC játékosai ezentúl segítik az Országos Rendőr Főkapitányság-Országos Balesetmegelőzési Bizottságát a közlekedési balesetek számának a csökkentésében.
Együttműködési megállapodást írt alá dr. Kuczik János Zoltán rendőr vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság elnöke, és Dr. Bartha Csaba a Győri Audi ETO KC elnöke. A felek megegyeztek, hogy a következő egy év során szorosan együttműködnek a közlekedési balesetmegelőzés területén.
Dr. Bartha Csaba elnök a következőképpen kommentálta az eseményt: „A megkeresés pillanatában egyértelmű volt, hogy szívesen állunk egy ilyen kezdeményezés mellé. Mindannyian nagyon sokat utazunk a klubban, éppen ezért hasznosak azok a jótanácsok, amelyeket a mostani közös kampány során kommunikálunk. Játékosaink is felelősségteljesen gondolkodnak ebben a témában. Az együttműködés során a kézilabda barátok hazai bajnoki meccseink során találkozhatnak az OBB videójaival, LED-reklámjaival és talajmatricáival, de ezeken túl a közösségi médiában is aktívan visszük hírét az OBB kampányainak. Remélem, hogy együttműködésünk kapcsán sikerül még tovább javítani az egyre javuló baleseti mutatókon.”

Dr. Kuczik János Zoltán rendőr vezérőrnagy szerint: „Kiemelten fontos a rendőrség és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság számára, hogy a társadalom széles köréhez, lehetőség szerint mindenkihez eljuttassuk a balesetmegelőzés fontosságának üzenetét, és azt, hogy megismerjék az emberek azokat az apró, ám fontos dolgokat, amikkel egyszerűen biztonságosabbá tehetik mindennapjaikat a közlekedésben. A Győri Audi ETO KC női kézilabda csapata hazánk egyik legjelentősebb szurkolói bázisával bír, ismertsége országszerte kimagasló, éppen ezért kerestük meg az egyesületet, hogy közösen velünk segítség munkánkat. Köszönöm ezt a pozitív hozzáállást, bízom benne, hogy a hölgyek segítségével még jobban láthatóak és hallhatóak lesznek üzeneteink.”
Az ORKF-OBB és a Győri Audi ETO KC együttműködése egy éven keresztül tart majd. Ez idő alatt az Audi Aréna Győrben rendezett mérkőzéseken való ORFK-OBB jelenlét mellett a klub játékosai részt vesznek vezetéstechnikai tréningeken, hallhatóak lesznek a KRESZ FM adásában balesetmegelőzési és közlekedési témákban, és aktívan megjelennek a közösségi médiában a klub és az OBB oldalain, hogy a hírét vigyék a balesetmegelőzés és a biztonságos közlekedés fontos üzeneteit.

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.