2022.01.26, 18:21
Ismét ittas sofőr miatt sérültek mások

A részeg sofőr az ittassága miatt az autóval letért az útról, majd az árokban felborult. Utasai sérültek meg.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Debreceni Járási Ügyészségi súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki ittassága miatt az autóval letért az útról, majd az árokban felborult. A vád szerint a férfi 2021. május 28-án, 20 óra 20 perckor személygépkocsival a nyírábrányi lakóhelyéről Nyíracsád felé haladt, az autóban a jobb oldali első és hátsó ülésen egy-egy személy utazott, valamennyien becsatolt biztonsági övvel. Az évszaknak, illetve a napszaknak megfelelő időjárási viszonyok voltak, az aszfalt száraz volt, az úton alig volt forgalom.

A férfi a kifogásolható műszaki állapotban lévő személygépkocsi sebességét eltúlzottnak találta, ezért erőteljesen fékezett, ekkor azonban egy balra ívelő útkanyarulatból kihaladva elvesztette a jármű feletti uralmát és lesodródott az árokba, ahol megpördült és a tetejére borulva állt meg. A baleset következtében a két utas megsérült, egyiküknek 8 napon túl gyógyuló csonttöréses sérülése keletkezett, a másik többszörös, 8 napon belül gyógyuló horzsolásos és zúzódásos sérülést szenvedett. A férfi szervezetében nagy mennyiségű alkohol volt, a vezetés során erősen ittas állapotban volt. A férfi többszörös KRESZ szabályszegő magatartásának következtében jött létre a baleset, és sérültek meg az utasok.

Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le. A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki és határozott időre tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől. (A fotót a rendőrség készítette.)

Márciusi dugók az Árpád hídnál

A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

...
2025.01.27. 08:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

...
2025.01.25. 07:48

Gyorstöltés vásárlás közben

Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

...
2025.01.24. 17:24

Iskolarendőr szakmai nap

Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

...
2025.01.23. 15:52

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között

200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége

A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

...
2025.01.23. 08:32

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

...
2025.01.22. 09:21

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma

Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

...
2025.01.21. 06:30

Ittas sofőröket kerestek

Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.

...
2025.01.20. 18:13