A bevezetett pótdíj-kiszabási enyhítések által csökkent a meg nem váltott útdíjhasználat miatt behajtott pótdíj összege.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. adatai szerint meghaladja a 700 millió forintot az idén bevezetett pótdíjfizetési könnyítések pénzbeli megtakarítása az ügyfeleknél és a társaságnál. A NÚSZ jelezte, hogy az utólagos éves országos e-matrica vásárlási lehetőség, valamint a pótdíj amnesztia legalább 680 millió forintot hagyott az utazóközönségnél. Másodlagos megtakarítást jelent ez a társaságnak is, mert a NÚSZ Zrt.-nél a pótdíjfizetési felszólítások postázásának költsége 40 millió forint lett volna.
A pótdíjfizetési könnyítéseket az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) rendelete tette lehetővé 2021. január 1-től. Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy az év elejétől újonnan bevezetett pótdíjfizetési könnyítések lehetőségével 8 hónap alatt közel 13 ezer ügyfél élt. A lehetőségek közül az utólagos e-matrica vásárlás volt a népszerűbb, az esetek legnagyobb részében ezt választották a díjköteles utakat érvényes vignetta nélkül használók, akik mintegy 43 ezer pótdíjas esetet rendeztek ezzel a megoldással. A pótdíj amnesztia lehetőségével 27 jármű esetében, összesen 434 alkalommal éltek a közlekedők, fele részben cégek, fele részben magánszemélyek. Az érintetteknek a kedvezménynek köszönhetően összesen 14 millió forintnyi pótdíjat nem kellett kifizetniük.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.