A mogyoródi Forma-1 verseny nyitónapjára időzített HUMDA konferencián a közlekedésbiztonság helyzetének elemzésein túl bemutatkozott az ORFK-OBB pontgyűjtő alkalmazása, az OBBPoint.
A Magyar Autó- és Motorsport Fejlesztési Ügynökség (HUMDA) pénteki budapesti konferenciáján, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a megnyitójában elmondta, hogy az Európai Uniónak az a célja, hogy 2050-re balesetmentessé váljon a közlekedés, 2030-ra pedig a jelenleginek a felére csökkenjen a balesetek száma – bár megjegyezte, hogy ez egy újraütemezett elképzelés, eredetileg 2030 volt a halálos balesetek nullára redukálásának a céléve.

Palkovics László beszélt arról is, hogy a közlekedési balesetekben naponta 3500-an vesztik életüket a világon, ami évi 1,3 millió halálesetet jelent – mint kiemelte a halálos balesetek túlnyomó része a harmadik világ országaiban történik. A miniszter nagyvonalakban ismertette a magyarországi mutatókat is, amelyet későbbi előadásában Óberling József r.ezredes, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke részletezett, kiemelve, hogy az elmúlt másfél évben forgalomarányosan is jelentősen csökkent a halálos balesetek száma Magyarországon, amely így nem tudható be csak a járványügyi korlátozások hatásának.
Palkovics László ismertette a közlekedésbiztonsággal összefüggésbe hozható fejlesztések sorát, a közutaktól az oktatáson át az 5G technológia közlekedésbiztonsági alkalmazásáig. Kiemelte a drónok használatában rejlő lehetőségeket és teszt- valamint versenypályák közlekedésbiztonsági szerepét is. A fejlesztési irányvonalak közé beleillik az ORFK-OBB új alkalmazása, amelyet Berzai Zsolt r.alezredes, az ORFK-OBB főtitkára mutatott be.
(fotók: Fülöp Máté)

Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.