Nagyon-nagyon sok közlekedési baleset történt a múlt héten is. A halálos áldozatok száma 14!
A hatóságok tudomására a múlt héten 1358 baleset jutott, ezekből 102-ben sérültek súlyosan, 237-ben könnyen a résztvevők. 10 baleset járt 14 halálos áldozattal! Gyakoriak a bulibalesetek, ittasan – drogosan ütöttek el gyalogost, de volt, aki – szerencsére súlyos következmények nélkül – droggyanúval leszánkázott a budapesti Árpád híd oldaltöltésén a híd alatti aluljáró úttestére – ráadásul megosztott autóval, utasokkal. Továbbra is fajsúlyosak a sávelhagyásból eredő balesetek, három ilyen járt frontális ütközéssel és baleseti halállal!

A múlt heti első halálos baleset július 19-én, hétfőn történt Kiskunfélegyházán. Hajnalban a 451. számú főúton egy 49 éves férfi személykocsival áttért a menetirány szerinti baloldali forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a szemből érkező, egy 42 éves férfi által vezetett segédmotor-kerékpárral. Az ütközésben a motoros a helyszínen meghalt, a személygépkocsi vezetője könnyű sérülést szenvedett.
Hétfőn délelőtt meg is történt a második múlt heti halálos baleset. Sopronban egy kereszteződésében egy 56 éves férfi motorkerékpárral nekiütközött egy járműszerelvénynek. A közlekedési balesetben a motoros a helyszínen meghalt. A gyanú szerint a baleset oka, hogy a járművezető nem biztosított elhaladási elsőbbséget a motorkerékpárosnak.

Július 21-én, szerdán, Békés megyében történt a harmadik múlt heti halálos baleset. Kaszaper közelében a reggeli órákban egy 83 éves nő elektromos kerékpárral balra kanyarodása közben az előzését már korábban megkezdő menetrend szerint közlekedő autóbuszba oldalról nekiütközött. Ezt követően az autóbusz lehaladt az úttestről, majd az útárokba borult. A balesetben a kerékpáros a helyszínen meghalt, az autóbusz egyik utasa, egy 32 éves férfi könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat jelen állása szerint a baleset oka, hogy a kerékpáros megszegte a kanyarodás szabályait.
A negyedik múlt heti halálos közlekedési baleset július 22-én, csütörtökön történt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Aszaló közelében a 3-as számú főút 204. km szelvényében, reggel, egy 59 éves férfi személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, egy menetrend szerint közlekedő autóbusszal. A balesetben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt, egy az autóbuszon utazó 35 éves férfi súlyos, további 6 fő könnyű sérülést szenvedett.
Csütörtökön további két halálos kimenetelű baleset is történt. Délután, Szentendrén egy 24 éves nő személygépkocsival a kanyarodása során nem biztosított elsőbbséget a vele szemben közlekedő 42 éves férfi által vezetett motorkerékpárnak, így összeütköztek. A közlekedési balesetben a motoros a helyszínen meghalt.
Nem sokkal később Szolnok közelében a 4-es számú főút 92. km-szelvényében egy 27 éves férfi járműszerelvénnyel áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, egy 53 éves férfi által vezetett tehergépkocsival. A balesetben a vizsgálat jelen állása szerint vétlen idősebb sofőr a helyszínen meghalt, 1 fő utasa súlyos sérülést szenvedett.

Július 23-án pénteken egy halálos közúti baleset történt. Budapesten, a XVIII. kerület Üllői úton a kijelölt gyalogátkelőhelynél késő délután a villamos a szabad jelzésen áthaladva ismeretlen körülmények között elsodort egy 78 éves nőt, aki a villamos és a zárt villamospálya közé esett, és olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. A baleset oka a vizsgálat jelen állása szerint, hogy az idős asszony nem vette figyelembe a gyalogosforgalom irányítására szolgáló fényjelzőkészülék tilos jelzését.
Július 24, szombat volt a múlt héten a második olyan nap, amelyen három halálos közúti baleset is történt. Az első Győrött egy útkereszteződésben, hajnalban egy 19 éves férfi személygépkocsival – a fényjelző készülék villogó sárga jelzésénél – elütötte a kerékpárral közlekedő 55 éves külföldi férfit, aki a menetirány szerinti jobb oldali gyalogjárdáról a kijelölt gyalogos átkelőhely és kerékpáros átvezetésen kívánt áthaladni. A fiatal autós az ütközést követően a járművel tovább haladt, majd egy zászlótartó oszlopnak, illetve egy fának ütközött. A gyalogos a helyszínen meghalt, az autós, valamint két utasa könnyű sérülést szenvedtek. A fiatal autóvezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda 0,31 mg/l értéket mutatott, valamint a gyorsteszt metamfetaminra pozitív értéket jelzett.
A második szombati halálos baleset dél körül történt Kiskunfélegyháza közelében. Egy 25 éves férfi személygépkocsival nekiütközött az előtte haladó járműszerelvénynek. Az ütközést követően egy 41 éves külföldi férfi személygépkocsival érintőlegesen nekiütközött a fiatalember által vezetett személyautónak. A balesetben a 25 éves sofőr által vezetett autó jobb első ülésén utazó 23 éves férfi, és a jármű jobb hátsó ülésén utazó 50 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen meghaltak. A sofőr és a jármű bal hátsó ülésén utazó 19 éves nő könnyű sérüléseket szenvedtek.
A harmadik szombati, és egyben az utolsó múlt heti halálos baleset a Tolna megyei Szedres közelében történt. Délután a NAV munkatársai által intézkedés kezdeményezése miatt kiterelni kívánt személykocsi a szalagkorlátnak ütközött, amely során egy 26 éves külföldi férfi, valamint további három ismeretlen személyazonosságú férfi a helyszínen meghalt. További két ismeretlen személyazonosságú személy súlyos, valamint egy személy könnyű sérülést szenvedett.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.