A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 54 éves bátonyterenyei férfival szemben, aki hamis vezetői engedéllyel vezetett, s ez egy rendőri ellenőrzés során derült ki.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye alapján a vád szerint a férfi érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, ennek ellenére több alkalommal is vezetett a közúti forgalomban, amihez 2019 augusztusában Budapesten az egyik VIII. kerületi piacon egy hamisított vezetői engedélyt is vásárolt. A nevére szóló, ukrán honosságú hamisítvány rossz minőségű anyagokból, kereskedelmi forgalomban is kapható nyomtatóval, a vádlott által előzőleg átadott fényképpel és személyi adataival készült.
2021 februárjában egy közúti ellenőrzés során a férfi a hamis jogosítványt átadta az intézkedő rendőröknek, akik felismerve a dokumentum hamisságát eljárást indítottak ellene. Az ügyészség vádiratában a büntetlen előéletű vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását és a nyomozás során felmerült bűnügyi költségek megfizettetését indítványozta. Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság hoz döntést.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.

Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.

Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.

Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.

Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.

Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.