A Kiskőrösi Járási Ügyészség ittas járművezetés, eltiltás hatálya alatti járművezetés, továbbá egyedi azonosító jel meghamisítása és lopás vétsége miatt gyorsított eljárásban összesen 9 vádlottat állított bíróság elé.
A Kiskőrösi Járási Ügyészség a rendőrséggel együttműködve kiemelt figyelmet fordít az ittas és az eltiltás hatálya alatt vezetők elleni határozott fellépésre. Az ittas vezetés a leggyakoribb közlekedési bűncselekmény, ami számos súlyos, halálos balesetet okozott már az utakon. Az ittas vezető nemcsak a saját, de mások életét is veszélyezteti. 2021. május 14-től pedig az is bűncselekmény, ha valakit eltiltottak a járművezetéstől, ennek ellenére az eltiltás hatálya alatt járművet vezet.
Az ügyészség által pénteken bíróság elé állított 9 vádlott közül heten – valamennyien férfiak – 2021 májusában és júniusában ittasan, vagy járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezettek személyautót vagy tehergépkocsit Kiskőrös és a környező települések utcáin. Az ittas vezetésen tetten ért vádlottak közül ketten nem rendelkeztek érvényes vezetői engedéllyel. A többiektől a kiskőrösi rendőrök a helyszínen elvették a jogosítványukat. Egy vádlottnak amiatt kell felelnie, mert egy transzformátor állomás melletti mérőóra szekrényből érvezetékeket vágott le és vitt magával. A bíróság elé állított kilencedik vádlott úgy közlekedett a forgalomból kivont személyautójával, hogy arra a teherautójának rendszámtábláját szereltette fel.
Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottakat gyorsított eljárásban 2021. július 9-én bíróság elé állította. A Kiskőrösi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően valamennyi vádlottat bűnösnek mondta ki és velük szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, közérdekű munka, valamint pénzbüntetést szabott ki. Emellett hét vádlottat 6 hónap és két év közötti időtartamokra a járművezetéstől is eltiltott. Az ítélet minden vádlott esetében azonnal jogerős lett.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Fenáll az ónos eső veszélye több vármegyében
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívja a közlekedők figyelmét, hogy csak az induljon útnak kedden az ónos esővel érintett területeken, akinek halaszthatatlan dolga van, és téligumival van felszerelve a járműve.